Életrajz

Murakami Haruki (japánul: 村上春樹 szül. 1949. január 12., Kiotó) japán író és műfordító. Írásaival nagy sikereket ért el mind hazájában, mind nemzetközileg. 2006-ban Kafka a tengerparton című regényével ő lett a hatodik író, aki elnyerte a Franz Kafka-díjat. A posztmodern irodalom jelentős személyiségének tartják. Nevét a The Guardian a ma élő legnagyobb írók között említette. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy évek óta felmerül a neve a Nobel-díjra esélyesek között. A most 60 éves Murakamit szeretik a japán konyhához hasonlítani: a kifinomultság, a kérlelhetetlen nyájasság és az egzotikum keveréke. Az álmok, az emlékezés és a valóság egyszerre vannak jelen regényeiben és mindezt sajátos, száraz humora fűszerezi.

Murakami a háború utáni Kiotóban született, ám fiatalsága nagy részét Kobéban töltötte. Apja egy buddhista szerzetes, édesanyja egy osakai kereskedőcsalád gyermeke. Mindketten japán irodalmat tanítottak. Fiukra a kezdetektől fogva nagy hatással volt a nyugati zene és irodalom. Fiatalkorától kezdve sokat forgatta olyan amerikai írók műveit, mint Kurt Vonnegut és Richard Brautigan. Emiatt a nyugati befolyás miatt gyakran élesen megkülönböztetik más japán szerzőktől.

Egyetemistaként Murakami színművészetet tanult a tokiói Waseda Egyetemen. Itt ismerkedett meg majdani feleségével, Yoko-val. Első munkahelye egy lemezboltban volt, amely későbbi Norvég erdő című regényében mint a könyv főhősének munkahelye jelenik meg. Nem sokkal tanulmányai befejezése előtt feleségével együtt megnyitotta tokiói kávéházát “Peter Cat” néven, amely esténként jazz-bárként működött. A kávézót hét éven át, 1974-től 1981-ig üzemeltették.

Murakami 1979-ben,  29 éves korában írta meg első regényét, japánul Kaze no uta wo kike (風の歌を聴け), angolul Hear the Wind Sing címmel (magyar fordításban ez idáig nem jelent meg). Elmondása szerint, egy baseballmeccs nézése közben szánta el magát a könyv megírására. A gyakran emlegetett történet szerint, 1978-ban a Jingu Stadionban nézőként részt vett egy Yakult Swallows és a Hiroshima Carp közötti mérkőzésen, és amikor Dave Hilton double-t ütött, Murakami hirtelen rádöbbent, hogy képes volna megírni egy regényt. Hazament, és még aznap este munkához látott.  Apránként haladt, a bárban dolgozott, esténként írt, majd több hónapnyi munka után befejezte művét, amit elküldött egy irodalmi pályázatra, ahol első helyezett lett. A legalapvetőbb “murakamis” vonások némelyike, mint pl. a nyugatias stílus, a sajátos humor,  fájdalmas visszaemlékezések már ebben a korai regényében is felbukkannak.

A Hear the wind sing-gel elért gyors sikeren felbátorodva folytatta az írást. Egy évvel később megjelent második könyve, az 1973-nen no pinbōru (1973年のピンボール, angolul: Pinball, 1973), amely előző regényének folytatása. Az 1982-es Birkakergető vad kaland (Hitsuji wo meguru bōken, 羊をめぐる冒険, A Wild Sheep Chase) című regénye, amely az előző két művel együtt alkotja a „Patkány trilógiát”, kritikai elismerést nyert. Ehhez a regényhez folytatásként írta a Dansu dansu dansu (ダンス・ダンス・ダンス, Dance, dance, dance) című regényt, bár ennek cselekménye nem kötődik szorosan a trilógiához. A trilógia mindhárom része egy meg nem nevezett mesélő és barátja, a Patkány köré épül. Sajnos az első két rész eddig angolul is csak Japánban jelent meg, magyar fordításuk pedig egyáltalán nem létezik. Ennek oka talán az, hogy Murakami első két regényét “gyengének” tartotta, így nem szorgalmazta a megjelenésüket angol nyelvterületen. Saját bevallása szerint a Birkakergető vad kaland írása közben érzett rá először a történetmesélés valódi örömére. “Amikor egy jó történetet olvasol, nem tudod abbahagyni az olvasást. Én, amikor egy jó történetet írok, nem tudom abbahagyni az írást.” - nyilatkozta.

Az 1985-ben megjelent Világvége és a keményre főtt csodaország (Sekai no owari to hādoboirudo wandārando, 世界の終りとハードボイルド・ワンダーランド, Hard-Boiled Wonderland and the End of the World) című álomszerű fantasy regényében Murakami tovább viszi az írásaiban már korábban is fel-felbukkanó mágikus elemeket. Az igazi áttörést az 1987-es Norvég erdő (Noruwei no mori, ノルウェイの森, Norwegian Wood) jelentette, mely egy nosztalgikus hangulatú történet a veszteségről és a szexualitásról. A japán fiatalság körében hihetetlenül népszerű könyv több millió példányban kelt el, és a zajos siker Murakamit valóságos szupersztárrá tette hazájában.

1986-ban Murakami elhagyta Japánt, és néhány európai kitérő után az Egyesült Államokban telepedett le. Dolgozott a Princetoni és a Tufts Egyetemen. Ez alatt az időszak alatt keletkezett A határtól délre, a naptól nyugatra (Kokkyō no minami, taiyō no nishi, 国境の南、太陽の西, South of the Border, West of the Sun), és A kurblimadár krónikája (Nejimaki-dori kuronikuru, ねじまき鳥クロニクル, The Wind-Up Bird Chronicle). Az utóbbi, 1994-1995 között megjelent többkötetes könyvében, amelyben először bukkan fel a fizikai erőszak, minden eddiginél kifinomultabban ötvözi írásai mágikus és realista vonásait. A regényben felmerül a mandzsúriai háborús bűnök bonyolult kérdésköre is. Korábbi legnagyobb hangú kritikusa, az irodalmi Nobel-díjas Kenzaburo Oe 1994-ben Yomiuri díjjal jutalmazta ezért a regényért.

Miközben A kurblimadár krónikáját írta, Japán lakosságát két tragikus esemény rázta meg: a kobei földrengés és a tokiói metróban történt szaringáz támadás. Ezt követően tért haza Japánba. A főként a gáztámadás áldozataival és hozzátartozóikkal készült interjúkat tartalmazó Underground (Andāguraundo, アンダーグラウンド ) és A földrengés után (神の子どもたちはみな踊る, Kami no kodomo-tachi wa mina odoru, after the quake) című novellagyűjtemény ezeknek a tragikus eseményeknek állít emléket. Egy másik, akkoriban megjelent kötet, Az elefánt eltűnése (The Elephant Vanishes) Murakami 1983 és 1990 közötti novelláit tartalmazza.

Az író következő, regénye, a Szputnyik, szívecském! (Spūtoniku no koibito, スプートニクの恋人, Sputnik, sweetheart) 1999-ben jelent meg, majd 2002-ben a Kafka a tengerparton (Umibe no Kafuka, 海辺のカフカ, Kafka on the shore) című, az átlagosnál terjedelmesebb regényével jelentkezett. Ez utóbbival 2006-ban elnyerte a Franz Kafka-díjat.

2005 második felében újabb novellás kötete jelent meg, Tōkyō Kitanshū (東京奇譚集) címmel. A kötetben szereplő öt új novellát angol nyelvterületen Blind willow, sleeping woman címmel adták ki, ám ez a kötet tartalmazta még néhány régebbi írását is a 80-as évekből.

2007-ben Murakami tiszteletbeli doktorátusi címet kapott a Liège-i Egyetemtől, majd 2008-ban a Princetoni Egyetemtől is.

Egyik legutóbbi könyvében a What I Talk About When I Talk About Running-ban (Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto, 走ることについて語るときに僕の語ること) hosszútávfutói élményeit eleveníti meg. Az író 33 éves korában kezdett el futni. Első ultramaratonját, a Saroma-tó körüli 100 km-es távot 1996-ban teljesítette.

Legújabb könyve 2009. május 29-én jelent meg, egyelőre csak Japánban. Címe 1Q84, mely japánul 1984-nek is olvasható.